2010. június 30., szerda

A kezdetek

Ez az utazás nem tegnap és nem is tegnapelőtt kezdődött, hanem a hetveneses évek közepén Kaposváron a Táncsics Mihály Gimnáziumban, ahol francia tagozatosok voltunk, és miközben szorgosan tanultunk franciául Párizsról, elválaszthatatlan barátnők lettünk. Négy éven keresztül sokat jártunk a nyelvórákon a francia fővárosban, tanultunk a történelméről és a Bastille-ról, a Sorbonne-ról és a Quartier Latinről, az Arc de Triomphe-ról és a kávéházak teraszairól a Champs-Élysées-n, a Louvre-ról és a Tuileriák kertjéről, a Szajna hídjairól és partjairól, azaz a rive gauche-ról és a rive droite-ról. Sokszor vágytunk arra, hogy eljussunk, de akkoriban még nagyon távolinak tűnt ez az álom időben és térben.
Érettségi után elsodort egymástól bennünket az élet, és 30 éven keresztül alig tudtunk a másikról. Férjhez mentünk, elváltunk, mindkettőnknek két lánya született, aztán a 30. érettségi találkozónk után találkoztunk az Interneten.
Hónapok óta leveleztünk már, amikor megkérdeztem, járt-e már Párizsban, mert én nem jutottam még el, és szégyellem magam emiatt. Sok szép helyen utaztam már, francia nyelvterületen is többször, de a fények városában, gimis korunk kedvenc helyén még nem. Györgyi is csak egyszer, Angliából hazafelé jövet, átutazóban volt ott. Jött is az ötlet rögtön, hogy az 50. évünkben ez legyen az az ajándék, amivel felejthetetlenné tesszük a kerek évszámot, utazzunk el 2010 nyarán Párizsba, váljon valóra végre az álom! 

Repülöjegy és szállásfoglalás

Az elhatározást tett követte, és miután a Wizzair lemondta a foglalásunkat, január elején végül is  az Easyjet légitársaságnál vettük meg a repülőjegyeket, ahol éppen akció is volt. Oda-vissza, illetékkel együtt fejenként 15.000 Ft-ért repülünk hát Párizsba június 24-től 27-ig! Hihetetlen, hogy kétszeri autós balatoni út áráért el lehet már jutni a legtöbb európai nagyvárosba, ha jó előre lefoglalja az ember a jegyet!
Következett hát a szálláskeresés, de mivel Párizsban rengeteg szálláslehetőség van, így napokig bújtam a különböző oldalakat, és a bőség zavarában szenvedtem. Végül kezdett tisztulni a kép, hogy mit is szeretnék. A központban lévő szállodák drágák és kicsik a szobák, a reggeli sincs benne az árban, 12 - 14 euró pluszköltség, mi viszont a lehető leggazdaságosabban szeretnénk utazni, és nem riadunk vissza attól, ha vásárolni és főzni kell. Keressünk hát apartmanlakást, ahol felszerelt konyha is van hűtőszekrénnyel, amiben be tudjuk hűteni az ásványvizet, üditőt és nem utolsósorban a vörösbort az esti kvaterkázáshoz. Ezek a lakások sokkal tágasabbak és kényelmesebbek a szállodai szobáknál és kimondottan otthonosak. Kitartó keresés után, meg is találtam a minden szempontból tökéletes apartmant a Paris Visit Service honlapján, a Louvre Rivoli 3D-t. A 25 m2-es lakás a város szívében, a Louvre-tól egy saroknyira van, ahonnan a legtöbb nevezetesség akár sétával is elérhető, az ára pedig 100 euró éjszakánként, azaz 50 fejenként. Biztos voltam benne, hogy ez az, ami nekünk való, úgyhogy le is foglaltuk a fele bérleti díj megfizetésével. Most már nincs más dolgunk, mint izgatottan várni, hogy június legyen!

Irány Párizs!

Eljött hát a nagy nap, június 24., és bár január óta sok akadály került elénk, mindegyiket lekűzdöttük, és indulunk a fények városába!
Az Élet, ez a szeszélyes, kissé kiszámíthatatlan dramaturg úgy hozta, hogy épp ma költözik ki Amszterdamba Bogi lányom. Mindketten útrakelünk hát, az ő gépe Ferihegy 2-ről, a miénk pedig az 1-esről indul fél óra eltéréssel. Érzékeny, könnyes búcsút veszünk egymástól, de az elválás miatti szomorúságomat tompítja az örömteli várakozás, hogy ma meglátom álmaim Párizsát!
Taxival megyünk ki a reptérre, már online becsekkoltunk a gépre, viszont ezt mások is megtehették, mert nem a pultoknál van nagy sor, hanem a biztonsági ellenőrzésnél, még a végén csak szűken érjük el a gépet? Végül beáll egy további biztonsági ember is, simán átjutunk a kontrolon, és az információs tábláról meg is tudjuk rögtön, hogy fél órás késéssel indul a repülőnk, semmi izgalom! Az idő hamar eltelik, miközben beszélgetünk, aztán az Alpok havas csúcsai felett szállva a két óra kellemes repülést is végigbeszéljük, hiszen 30 évnyi lemaradást kell behoznunk.

Orly Airport - Párizs

Simán landolunk Orly Sud-ön, meleg napos idő fogad minket Párizsban. Sikerül felhívnunk a Paris Visit Service-t is, és megbeszéljük, hogy bemegyünk az irodába. Jó dolgunk van, mert az apartmanunk ugyanabban az utcában van, a rue de l'Arbre Sec-en, ami azt jelenti, hogy száraz fa. Nos, sínen vagyunk - gondoljuk, mert otthon utánanéztem a neten, hogy az automata vonat Orlyval-lal és a párizsi HÉV, vagyis a RER B járatával kell bemennünk a Les Halles-Chatelet megállóig, onnan már csak pár saroknyira van az iroda. Ember tervez, Isten végez, mint megtudjuk, sztrájkolnak az Orlyval és a RER dolgozói, csak az Orlybus jár, a megállóban pedig jó nagy tömeg áll. Végülis sorra kerülünk a pénztárnál és 8 eruóért megvesszük a busz és a metrójegyet is. A következő buszra épp csak felférünk, aztán átszállunk Denfert-Rochereau megállónál a 4-es metróra, amivel a Cité-ig megyünk.
A megálló az Ile de la Cité szigetén van, ami jóval nagyobb, mint gondoltuk, nem is lehet érzékelni, hogy egy szigeten vagyunk. A Pont Neuf hídján húzzuk magunk után a bőröndünket, és csodáljuk a Szajnát kecses hídjaival. Most azonban, az utcát szeretnénk megtalálni, de mivel nem oda érkeztünk, ahova terveztük, csak sejtésünk van arról, hol is lehet. Mindenesetre nem találjuk, és bárkit megkérdezünk, csak rázza a fejét. Lehet, hogy nincs is ilyen utca, mert már kivágták az elszáradt fát? Végül egy újságosnál Györgyi vesz egy Párizs térképet, és a kínai árusnő meg is mutatja egy másikon az utcánkat. Ott keringtünk körülötte, de úgy látszik a kínaiak jobban ismerik Párizst, mint a párizsiak.
Az irodában kedvesen fogadnak, már azt hitték, elvesztünk. Aztán átkísérnek az utca másik oldalán álló keskeny, öt emeletes házba, aminek harmadik emeletén van az apartmanunk. Teljesen olyan, mint a képeken, és miután kifizetjük a szállásköltség második részét, és letesszük a 200 euró kauciót, birtokba is vesszük.
Megérkeztünk hát végre!


A Szajna parton

Először is bevásárolni megyünk, és szerencsére hamar rátalálunk a Franprix bolthálózat egyik üzletére a közelben. Bagett, vaj, tej, tojás, friss bazsalikommal gyúrt százaztészta, pesto, reszelt ementáli sajt, libamájpástétom, ásványvíz és vörösbor kerül a kosarunkba, és a csodafinom francia krémsajt, a fokhagymás boursin, amit Hollandiában ettem először a 80-as években, és szeretném, ha Györgyi is megkóstolná. Az árak nagyjából olyanok, mint otthon, de a boursin, ami a Corában 1500 Ft felett van, itt pontosan 1,80 euróba kerül, azaz harmadába.
Tele a hűtő, induljunk hát felfedezni Párizst, magunkba szívni a hangulatát! Az utcánk kivezet a rue Rivolira, ami egyenesen fut a Louvre-hoz, és tovább a Concorde-hoz. Mi most azonban a Szajna partján sétálunk, és a következő Művészek hídján, a Pont des Arts-on, ahol fiatalok piknikeznek a földön ülve, hátukat a korlátnak támasztva, átmegyünk a bal partra. Itt vannak a bouquiniste-ek, a tanulmányainkból is ismert könyvárus bódék, ahol antikvitásokat és régi folyóiratokat árulnak. A legelső 1891-ben a Voltaire rakparton jelent meg, mára számuk eléri a 245-öt. Séta közben a rakpart mellett emelkedő paloták homlokzatait is megcsodáljuk, az impozáns épületek minden ablaka - nem hiába hívjuk így - francia erkélyes, csipkésre kovácsolt vaskorlátokkal.
A következő híd után feltűnik előttünk az Eiffel torony égre rajzolódó sziluettje, és lassan kezdjük elhinni, hogy nem álmodunk! A Pont Alexandre III hídfőjéhez érünk, ami Párizs talán legszebb hídja, a róla lefutó út az Invalidusok dómjához vezet, aminek aranyozott kupolája csillog a napfényben, Napóleon igazán szép helyen nyugszik.
A Quartier Latin-en keresztül közeledünk a torony felé, de mintha incselkedne velünk, néha kibukkan a házak között, aztán a következő utca épületei mögött újra elbújik. Közben a negyed utánozhatatlan báját élvezzük. A Szajna kettészeli Párizs városát jobb és bal partra. A két oldalon található kerületekben érezhetően eltérő az életvitel. A jobb oldal elegáns és kozmopolita, míg a bal part - ahol most sétálunk - a művészek, és a bohémebb élet negyede.
A következő sarkon aztán kiérünk a Mars mezőre és a másik oldalán ott tornyosul az Eiffel!

Eiffel-torony

Meg kell valljam, hogy otthon, amikor Párizsba készülődtem, azt gondoltam, hogy nem fogok csak úgy hasra esni az Eiffel-toronytól, hiszen annyi szép része van még Párizsnak, a torony pedig egy kicsit banális, ha akar, majd úgyis lenyügöz. Mit mondjak? Sikerült neki! Párizs ugyanis attól csodás, hogy építői olyan várostervezési megoldásokat találtak ki az évszázadok során, amik szinte már - a szó pozitív értelmében - teátrális erővel hatnak az emberre. Az Eiffel-torony környékét is így tervezték meg. A Mars mező vizszintesen nyújt teret a felkiáltójelként magasodó torony látványának, a lábai között vezető út pedig egyenesen ráfut a hídra, ami a Trocadérohoz visz a jobb parton. Akárhonnan is nézzük, lenyügöző a látvány!
Amikor aláérünk, akkor látszik csak, milyen óriási építmény is ez, és bár este 9 körül jár, mégis hosszú sorok kígyóznak még mindig a feljáratoknál, és a liftek is szorgosan viszik fel és le a túristákat. Mi nem állunk be, mert megbeszéltük, hogy a három napunkba nem fér bele a több mint 2 órás sorban állás. Inkább átsétálunk alatta a Szajna partjára, és miközben várjuk, hogy felgyulladjon esti díszvilágítása, a rakparton ülve sms-eket küldünk a szeretteinknek: "Itt vagyunk az Eiffel-toronynál!!!" Banális, vagy sem, azt hiszem, ezt mindenki megteszi, aki a világ bármely tájáról ideérkezik, és mi sem vagyunk kivételek, óriási dodolg eljutni ide! 10 órakor gyulladnak fel a fények, de Párizsban még mindig alkonyati világos van, elindulunk hát hazafelé, mert jókora séta vár még ránk. Ahogy távolodunk, vissza-visszanézünk rá, minél jobban besötétedik, annál szebben ragyog és aranyszínű csipkelátomássá változik a sötétkék háttérben. Majd 11-kor megkezdődik a 10 perces fényjáték, amit az egyik hídról nézünk. Az óarany fény kékes gyémánt csillogásba fordul, és az egész torony sziporkázik a város felett!
Párizsban sötétedés után, ha lehet, még nagyobb az élet, mint napközben. Tele az utca gyalogossal és autóval, a Szajnán kivilágított sétahajók úsznak mindkét irányba, el is határozzuk, hogy egyik nap mi is kipróbáljuk.
Jót nevetünk, amikor az egyik kereszteződésnél a zöld lámpánál egy "mozgássérült" koldus szalad át maga előtt tolva munkaeszközét, egy kerekesszéket - úgy látszik, lejárt a munkaideje, és siet haza.
Este a finom vörösbort iszogatva és boursinos bagettet eszegetve beszéljük meg aznapi élményeinket. Otthonosan érezzük magunkat, mint akik végre hazaérkeztek Párizsba!

Sacré Coeur és a Montmartre

Nagyon jól aludtunk egyenként egy-egy kétszemélyes kinyitható kanapén, fél 10 van, mire felébredünk. Miközben felváltva készülődünk a fürdőszobában megint azon nevetünk, hogy az utazás előtti este miközben pakoltam vettük észre,  hogy mind a ketten teljesen egyforma fogkefét vettünk, márkára és színre is megegyeznek. Ismerve a drogéiák óriási fogkefe választékát, kíváncsi lennék, vajon a nagyszámok törvénye alapján mekkora ennek az esélye. Mi mégis összehoztuk.  Hogy mennyire azonos hullámhosszon vagyunk az is mutatja, hogy egy nap ötször-hatszor fordul elő, hogy abban a századmásodpercben mondjuk ki ugyanazt a szót.
Kávézás és finom reggeli után elindulunk a Sacré Coeur felé.  A Forum des Halles egy saroknyira van tőlünk, ahol 1969-ig a város legnagyobb piaca volt. Lebontása után a helyén egy szinteltolásos, vízesésekkel teli parkot alakítottak ki, a föld alatt pedig egy bevásárlóközpont bújik meg. A park mellett áll egy monumentális templom, a St Eustache. Lenyügözőek a méretei kívül és belül is, és nem is hallottunk még róla, pedig Párizs második legnagyobb katedrálisa a Notre Dame után. Útközben teszünk egy kitérőt a Pompidu Központ felé, aztán a rue Sebastopolon sétálunk tovább. A tegnapi túrától azonban fáj a bokám, ezért ráveszem Györgyit, hogy a legközelebbi metróállomásnál nézzük meg, hogy el tudunk-e jutni a célunkhoz. A 4-es metróra találunk, ez az a vonal, amivel bejöttünk a reptérről, és ha átszállunk a 2-esre, az épp elvisz a Montmartre-ra. A jegy 1,60-ba kerül, és a metró egyáltalán nem olyan zsúfolt, mint tegnap, akkor biztos a sztrájk miatt volt az. Amikor készültünk az utazásra sok jót olvastam a párizsi közlekedésről, és valóban, a térképek és a kiírások világosak, jól el tudunk igazodni, és annyiszor lehet egy jeggyel átszállni, amíg fel nem jövünk a föld alól. Amikor kiszállunk, a Monmartre lábánál találjuk magunkat, felettünk pedig a Sacré Coeur kupolája látszik. A lepcsősorokon tartunk felfelé, és ahogy közeledünk a székesegyház fehér, bizánci stílusú falai rárajzolódnak a kék égre. Minél feljebb érünk a 130 méteres magaslatra, úgy nyílik ki alattunk a város látképe háztetőivel és a távolban magasló Eiffel-toronnyal. A lépcsők tetjén egy férfi hárfán jazzt játszik, a zene és a látvány egész különleges hangulatban olvad össze.
A csodálatos szépségű Sacré Coeur bazilika 46 évig tartó építését 1919-ben fejezték be azután, hogy a francia-porosz háborúban elesett francia katonák emlékének felajánlották.
A Montmartre-ról grafikusok és festők, és kis képgalériák között sétálunk le, festői az egész környék, nem csodálom, hogy Picassotól Dalíig annyi művészt megihletett.

Arc de Triomphe és az Étoile

Miután így belejöttünk a metrózásba, visszaszállunk a 2-esre, és elvitetjük magunkat a Diadalívhez. A teret manapság ugyan hivatalosan már Charles de Gaulle-nak nevezik, de itt láthatjuk a francia főváros fantáziadús kialakításának egy másik elképesztő eredményét. Hiszen évszázadokkal ezelőtt úgy megtervezni és megépíteni a Diadalív környezetét, hogy a sugárutak csillagalakzatban fussanak hozzá - amiről eredeti nevét az Étoile-t is kapta - fantasztikus építészeti tett. Egy aluljárón jutunk a tér közepén magasodó Arc de Triomphe-hoz, amely I. Napóleon és a mindenkori francia hadsereg dicsőségét hirdeti a Champs-Élysées végén. Ezt a grandiózus emlékművet Párizs egyik meghatározó jelképének és a császár ókori Róma iránti rajongásának kifejezéséül szánták. A francia nemzeti érzés egyik szimbólumaként mind a mai napig kulcsszerepe van a nemzeti ünnepnapokon, amikor innen indul a hadsereg díszfelvonulása a Concorde tér felé.

Champs-Élysées és a Concorde

Mi is a Concorde felé tartunk a nevezetes Champs-Élyséen, jelképesen követve a francia katonai díszszemlék útvonalát.  Most azonban nem annyira ünnepi a hangulat, hanem vibráló és pezsgő. A világ leghíresebb és második legdrágább sugárútján sétálni, ami 2 kilométer hosszú és 70 méter széles, hihetetlen élmény, a gazdagság ugyanis nem látható, csak érzékelhető, bár azt hiszem kevés helyen láthatnánk embereket sorban állni egy kétszintes Louis Vuitton táskabutik előtt, ahogy itt. Betérünk egy érdekes üzletbe is, csak pár perc után jövünk rá, hogy egy különleges csokoládé és kávé szaküzletben vagyunk, ahol a különböző fajtájú és - gondoljuk - a világ legdrágább bonbonjait és kávéit árulják, és minden vevővel egyedileg foglalkoznak az elegáns eladók. Elegánsabbak, mint mi az biztos, akik a túristák egyenruháját hordjuk, azaz bermudát, polót és papucsot, a kezünkben pedig ásványvizes palack van. Lehet, hogy ezért nem kérdezi meg tőlünk senki, hogy mit szeretnénk?
A móka kedvéért, na meg a stílus miatt is, leülünk egy teraszra és megiszunk egy cappuccinot miközben magunkba szívjuk a semmihez sem hasonlítható hangulatot, a sugárút pezsgését. A teraszok Párizsban - nemhiába vágytunk arra gimis korunkban, hogy egyszer ráérősen mi is üldögélhessünk egy asztalka mellett - valami nagyon jellegzetes francia életérzést közvetítenek. A kicsi kerek asztalok szorosan egymás mellett állnak, és a székek, mint egy nézőtéren egymás mellett sorakoznak, így az emberek nem egymással, hanem az utca forgatagával szemben ülnek, és nézik, mint egy előadást, miközben kávét vagy bort iszogatnak.
Végül a place de la Concorde-hoz érünk, ez a város legnagyobb és legforgalmasabb tere, a közepén úgy magasodik a több mint 3000 éves, aranyhegyű obeliszk, mint egy iránytű.

Jardin des Tuileries és a Louvre

A Concordról a Tülériák kertjébe érünk. A jókora séta után jól esne megpihenni, így hát leülünk két székre a smaragdzöld pázsit szélén. A fejünk felett a lombok zöld-arany színnel szűrik meg a napfényt, és a háttérben az Eiffel-torony látszik. Nagyon jó így ráérősen nézelődni és beszélgetni Párizs szivében, miközben vibrál a város körülöttünk. A park tavacskáival, növényeivel, és szép műalkotásaival nagyon népszerű. A mesterséges tavak körül párizsiak és turisták pihhenek a kerti székeken, a vizeken pedig gyerekek játszanak távirányítós modellhajókkal. Az utakat talapzatokra állított szobrok és amfórák szegélyezik, a park szélén pedig egy óriáskerékről lehet megcsodálni a panorámát.
A parkból a Carrousel diadalíven keresztül érünk a Louvre-hoz, ahol az üvegpiramis mellett kígyózik a sor a bejárathoz. A Louvre a világ legismertebb és Párizs legnagyobb múzeuma, mely valaha királyi palota volt. Sajnos a sok egyéb látnivaló miatt lemondunk arról, hogy végigálljuk a sort, ezért csak kívülről csodáljuk meg az impozáns épületet és az üvegpiramist. 1983-ban az akkori francia elnök, François Mitterand kérte fel Ieoh Ming Pei, a neves kínai születésű amerikai építész tervezőirodáját a Louvre kibővítésére, modernizálására. Pei megtervezte az egyiptomi piramisokat idéző, acélból és üvegből alkotott modern építményt, melyet 1989-ben adtak át, és magassága 21 méter, oldalhosszúsága pedig 35 méter. A Louvre piramisa ma is megosztja a párizsiakat és az idelátogatókat, de az vitathatatlan, hogy igazi jelkép lett.



Párizs, a fények városa

Este buszos városnézésre készülünk, a körút a rue des Pyramidesről indul, ami csupán 10 perc sétára van az apartmanunktól. Hazafelé meg is vesszük a két jegyet, egyenként 27 euróba kerülnek Előtte azonban még mennyei, friss bazsalikommal gyúrt tésztát eszünk pestóval és reszelt ementáli sajttal, a vacsorához egy pohár vörösbor is jár. 
Isteni életünk van itt!
Ha Párizs gyönyörű nappal, ezt lehet még fokozni, ha éjjel nézi meg az ember, hiszen ez a fények városa. 10 órakor, amikor felszállunk a Cityrama buszára még viszonylag világos van, de mire az Ile de la Citére érünk, már felgyulladnak a fények. A Notre Dame kőcsipkéi csillognak a megvilágításban, majd a Pont Neuf-őn áthajtva a Louvre-hoz érünk, ahol az üvegpiramis, mint egy prizma szórja szét a fényt. A Quartier Latin fénylő templomai után a Concordnál fordulunk a Champs-Élysée-re, ami még forgalmasabb, mint napközben volt. Hihetetlen látvány, ahogy a két irányba tartó autók első és hátsó, egymásba érő lámpái arany és bíbor fényfolyammá olvadnak össze a fűzérektől csillogó fák alatt. Az egyik legszebb, amit valaha láttam! Dugóba kerülünk, az autók nyitott ablakain kilógva, sötét hajú és bőrű emberek valamilyen számunkra ismeretlen zászlót lengetnek, és szólnak a dudák. Arabok talán? Valaminek nagyon örülnek, az biztos, mi azonban csak lépésben araszolunk a Diadalív felé, egy perc és 11 óra van. Ezek szerint sajnos nem érünk az Eiffel toronyhoz a fényjátékra, pedig reménykedtünk benne. Enyhe csalódottságunk azonnal elillan, amikor a Trocadéronál a Szajnához érünk. A torony a híd túloldalán a folyó másik partján, egy szökőkutakból álló keretben ragyog a párizsi éjszakában!

Notre Dame és a Szajna

Ismét napsütésre ébredünk, óriási szerencsénk van az idővel, mintha Párizs a legszebb arcát szeretné mutatni nekünk.
Ma a Notre Dame az első uticélunk. Amikor odaérünk látjuk, hogy az előtte levő teret kordonnal kerítették körbe, és ott zajlik a nyilvános istentisztelet, amit kivetítőkön nézhet az összegyűlt számtalan hívő és érdeklődő. A kórus éneke száll a katedrális körül. Mivel nem tudjuk közelebbről megnézni, lassan körbesétáljuk, csodálva lenyűgöző méreteit, és azt, hogy a gótikus kőcsipkék és ívek mégis milyen könnyeddé teszik. Alapkövét 1163-ban fektette le III. Sándor pápa, ezután 157 évig, 1320-ig építették. A francia forradalom alatt majdnem teljesen elpusztult, 1845 és 1878 között azután az eredeti terveknek megfelelően újjáépítették. Így ma már teljes pompájában látható ez a nagyszerű katedrális.
Amióta Párizsban sétálgatunk azt tervezzük, hogy felszállunk mi is a sétahajók egyikére, amik éjjel-nappal  szelik a Szajna vizét, ezért örömmel látjuk, hogy pont a Notre Dame oldalánál van az egyik megálló. Nosza, be is állunk a sorba, hogy jegyet vegyünk. Közben egy lány lép hozzánk, és kedvesen tájékoztat angolul a tudnivalókról. Kellemes meglepetés, hogy milyen közvetlenek és segítőkészek a párizsiak, szinte mindenki  angolra vált, ha meghallja, hogy külföldiek vagyunk. A Batobus úgynevezett hop on hop off rendszerben működik, azaz nyolc különböző megállónál lehet tetszés szerint ki- és beszállni. Az egész napos jegy 13 euróba kerül. Úgy döntünk, hogy ma hajóval járjuk be a nevezetességeket.
Egész más perspektívából lehet megcsodálni a várost és a hidakat hajóról. Nagy élmény, ahogy megkerüljük a Cité szigetét, aztán elúszunk a Concierge szigorú tornyai és a Louvre között, és a pont Alexandre III alatt. Először a Champs Élysée megállónál szállunk ki, és megnézzük a Petit és a Grand Palace-t. Az egyik múzeumként, a másik koncertteremként üzemel.
Visszaszállva a következő hajóra az Eiffelig megyünk, majd átsétálunk a hídon a Trocadérohoz.
Akár előre, akár hátra nézünk, csodálatos a látvány. A szökőkutak melletti lépcsősoron jutunk a Palais de Chaillot elé, ahol éppen Michael Jackson hasonmás bemutató van, szól a Beat it, és az egész tér táncol.
Melegünk van, és éhesek is vagyunk, ezért megszakítjuk a túrát, és kicsit feltöltődünk az apartmanban. Mennyire jó is, hogy a belváros közepén lakunk!
Közben megérkezik a szállásadónk is, hogy körülnézzen, minden rendben van-e. Mivel nem rongáltunk meg semmit, visszaadja a kauciót, és elbúcsúzik. Holnap - vasárnap lévén - nem dolgoznak, úgyhogy csak az asztalon kell hagynunk a kulcsot, és behúznunk magunk mögött az ajtót.
Azt hiszem tényleg nagyon jó választás volt ez az apartman, ha legközelebb eljutok Párizsba, újra ezt választom majd.

St-Germain-des-Près

A pihenő után a Louvre-nál szállunk hajóra ismét, és a St-Germain-des- Près megállónál szállunk ki, hogy sétáljunk egyet a Quartier Latinben újra. A szűk kis sikátorok sok- sok galériát, bútorboltocskát és antikváriumot rejtenek. Egyszer csak egy kirakodóvásárhoz érünk, ahol különleges iparművészeti dolgokat kapni. Ékszereket, kézzel gyártott szappanokat, fonott árut és sok minden mást is.
Majd a St-Germain-des-Près apátsághoz jutunk, amit a negyed utcácskái ölelnek szorosan körbe. A bencés apátság Párizs legrégebbi temploma. Menjünk, nézzük meg hát belülről is!
A román stílusú falak között éppen mise zajlik, csendben leülünk, és átadjuk magunkat az áhítatnak. Meghatottan hallgatjuk, ahogy a kórus énekel, és búg az orgona, majd a pap zengő hangon, kristálytiszta francia kiejtéssel szónokol. Hallani ezt a gyönyörű francia beszédet az évszázados falak között visszhangozva, mindkettőnknek felejthetetlen. Egyszerre állunk fel a hívőkkel, és a mise végén felhangzik a Miatyánk franciául. Megtisztító és felemelő pillanat ez, és most már mi is elmondhatjuk IV. Henrik után, hogy Párizs megér egy misét!
Ez az élmény párizsi utunk csúcspontja, megkoronázása mindannak, amit láttunk és megéltünk utunk során. Hiábavaló is lenne elmesélni bármit ezután, talán csak annyit, hogy szerencsésen hazaértünk.

Paris, je t'aime!

Paris, je t'aime zenében
Ezt mondhatjuk mi is: Párizs, szeretlek!
Az azonos című film az egyik kedvencem. A különleges szerkezetű alkotásban 22 rendező 18 rövid történetben és egy egész estés vallomásban szól a fények és a szerelem városáról. Mindegyik történet Párizs más-más kerületében játszódik, és mesél a szeretetről és a szerelemről, amely hol elvarázsolja és ámulatba ejti az embert, hol fájdalmat okoz. Az epizódokból egy megindító és felkavaró, különös és eleven nagyváros képe vetül elénk, ahol minden pillanatban kapcsolatok jönnek létre és érnek véget, kéz a kézben jár a szenvedés és a boldogság. A történetek pedig végül a csodás Párizst rajzolják meg, mely bennünket is elvarázsolt és ámulatba ejtett. A pár nap alatt, amit itt-töltöttünk csak ízelítőt adhatott magából a város, de rabul ejtett, mint oly sokakat már.
Párizs nemcsak egy misét, de minden pénzt megér!

Párizs - Édesapám verse


Párizs
Írta: Kövesi Gyula

Állok a parton, fut a Szajna.
A Mirabeau híd...Apollinaire
egy hanga-szálat dob a vízre...
Az obeliszk egy mutatóujj:
Maga a történelem e kő
és egyben felmutat az égre.

Eiffel néz szét a város felett:
itt van a Louvre meg az ős Notre Dame,
és a  Bastille tér, ott van a Sacré Coeur,
a Montmartre, hol Szinyei Merse
nézte a sok festő vásznait
és egy pacsirta röppent éppen föl.

A Latin negyed... Trópusi színek...
Szép karcsú testek... Nézem őket,
járásuk, mint a leopárdé.
Szélélesre tárt a Champs-Élysées,
hol Hitler egy dzsippen feszített
s futott csúfos végzete felé.

A Grand Boulvard! Tömeg hullámzik...
Itt randevú randevút követ...
Minden fényes. Minden graciőz!
Magnifique Párizs! Az örök nő,
aki mindig megadja magát,
mégis mindig ő az, aki győz.