Sacré Coeur és a Montmartre

Nagyon jól aludtunk egyenként egy-egy kétszemélyes kinyitható kanapén, fél 10 van, mire felébredünk. Miközben felváltva készülődünk a fürdőszobában megint azon nevetünk, hogy az utazás előtti este miközben pakoltam vettük észre,  hogy mind a ketten teljesen egyforma fogkefét vettünk, márkára és színre is megegyeznek. Ismerve a drogéiák óriási fogkefe választékát, kíváncsi lennék, vajon a nagyszámok törvénye alapján mekkora ennek az esélye. Mi mégis összehoztuk.  Hogy mennyire azonos hullámhosszon vagyunk az is mutatja, hogy egy nap ötször-hatszor fordul elő, hogy abban a századmásodpercben mondjuk ki ugyanazt a szót.

Kávézás és finom reggeli után elindulunk a Sacré Coeur felé.  A Forum des Halles egy saroknyira van tőlünk, ahol 1969-ig a város legnagyobb piaca volt. Lebontása után a helyén egy szinteltolásos, vízesésekkel teli parkot alakítottak ki, a föld alatt pedig egy bevásárlóközpont bújik meg. A park mellett áll egy monumentális templom, a St Eustache. Lenyügözőek a méretei kívül és belül is, és nem is hallottunk még róla, pedig Párizs második legnagyobb katedrálisa a Notre Dame után. Útközben teszünk egy kitérőt a Pompidu Központ felé, aztán a rue Sebastopolon sétálunk tovább. A tegnapi túrától azonban fáj a bokám, ezért ráveszem Györgyit, hogy a legközelebbi metróállomásnál nézzük meg, hogy el tudunk-e jutni a célunkhoz. A 4-es metróra találunk, ez az a vonal, amivel bejöttünk a reptérről, és ha átszállunk a 2-esre, az épp elvisz a Montmartre-ra. A jegy 1,60-ba kerül, és a metró egyáltalán nem olyan zsúfolt, mint tegnap, akkor biztos a sztrájk miatt volt az. Amikor készültünk az utazásra sok jót olvastam a párizsi közlekedésről, és valóban, a térképek és a kiírások világosak, jól el tudunk igazodni, és annyiszor lehet egy jeggyel átszállni, amíg fel nem jövünk a föld alól. Amikor kiszállunk, a Monmartre lábánál találjuk magunkat, felettünk pedig a Sacré Coeur kupolája látszik. A lepcsősorokon tartunk felfelé, és ahogy közeledünk a székesegyház fehér, bizánci stílusú falai rárajzolódnak a kék égre. Minél feljebb érünk a 130 méteres magaslatra, úgy nyílik ki alattunk a város látképe háztetőivel és a távolban magasló Eiffel-toronnyal. A lépcsők tetjén egy férfi hárfán jazzt játszik, a zene és a látvány egész különleges hangulatban olvad össze.
A csodálatos szépségű Sacré Coeur bazilika 46 évig tartó építését 1919-ben fejezték be azután, hogy a francia-porosz háborúban elesett francia katonák emlékének felajánlották.
A Montmartre-ról grafikusok és festők, és kis képgalériák között sétálunk le, festői az egész környék, nem csodálom, hogy Picassotól Dalíig annyi művészt megihletett.